Kecskebűvölők – okkultista jedik

The Men Who Stare at Goats (2009, R: Grant Heslov)

p, li { white-space: pre-wrap; }p, li { white-space: pre-wr
Ditrich:

A Kecskebűvölők egy semmitmondó film. Nem elég vicces, jóllehet vígjáték; a karakterek pedig a paródia határát súrolják. Nem olvastam Jon Ronson könyvét, lehet, hogy abban jobban átjönnek a poénok.

Bob Wilton (Ewan McGregor) újságíró egy kis amerikai lapnál, aki szerelmi bánatában úgy határoz, hogy felcsap haditudósítónak és majd Irakban elfelejt mindent. Útközben találkozik Lyn Cassidyvel (George Clooney), az amerikai hadsereg szupertitkos, okkult erőkkel bíró katonájával, aki épp egy szupertitkos küldetést próbál teljesíteni a háború sújtotta országban. Wiltonnak felcsillan a szeme, itt a nagy kaland lehetősége, és csatlakozik Lynhez.

A katona – teljesen érthetetlen módon, hiszen mégis csak egy titkos akcióról van szó – hamar bizalmába fogadja a kalandvágyó újságírót és nekivágnak a sivatagi túrának. Két, csöppet sem izgalmas kaland között Lyn visszaemlékezésein keresztül megismerjük a szigorúan titkos egység történetét és a csapat többi, egytől-egyig különc tagját. A természetfölöttire fogékony harcosokat – akik szerény módon csak jediknek hívják magukat – az okkult tudományok kiaknázására képezték ki, így aztán merev szemmeresztgetéssel képesek állatokat ölni, felhőket oszlatni és ki tudja még mire.

Az utolsó félórában tulajdonképpen semmi nem történik, ami korrekten lezárná a sztorit. A katonák LSD-t isznak és kiengedik a kecskéket a sivatagba homokot legelni, hadd élvezzék a szabadságot a szerencsétlenek.

A színészgárda menti meg a teljes csődtől a Kecskebűvölőket. Ewan McGregor a legtöbbet hozza ki Wilton totál érdektelen szerepéből; George Clooney alakítása tűrhető, de végig csak egy hajszálon múlik, hogy átmenjen paródiába; Jeff Bridges mindig fantasztikus, a tudattágult hippi karakterét neki találták ki; Kevin Spacey pedig nagyon szórakoztató a szakmai féltékenységtől szenvedő Larry szerepében.

Az okkult szimbolika egyébként végig is kíséri a filmet: napimádat, a piramist a mindentlátó szemmel pedig többször egyenesen a képünkbe nyomják; jegyzetfüzetben, a kiképzőtábor falán (magát az egységet is Új Föld Hadseregnek hívják), a Pszi Műveleti Központ logójában, mindenhol ott van.

Az mindenesetre kiderül, hogy elég egy piramist firkálgatni egy papírra ahhoz, hogy rövid időn belül mindent megtudjunk az egyik legtitkosabb agyprogramozó katonai projektről.

Monro:

Mottó I.:

„A Jedi lovagok a valaha volt legnagyobb látnokok nyomdokaiban járnak, mint Jézus Krisztus, Mao-ce-Tung, Walt Disney.”

Mottó II.:

„A Ragadozó biológiailag lebomló, környezetbarát és százféle sérülést képes okozni.”

A film kezdőjelenete zseniális! Lehet, hogy egyszerű fogás, de nagyon hatásos és jó, ha valami úgy kezdődik, hogy látunk egy arcot, ami megfeszül, érezni, hogy az ember épp felkészül valamire, aztán látjuk, hogy elkezd futni és azt is látjuk, hogy visszacsapódik a falról.

Ewan McGregor (Bob Wilton) hozza azt a fantáziátlan és kisszerű embert, amit sok esetben szokott. Nyavalyog az elején, fél, aztán összeszedi magát, de ettől még mindig a margón marad. Igen, nem szeretem őt. A film végére egyébként egész jól belejön és látszik rajta, hogy átmegy valamiféle változáson. Általa ismerünk meg egy különleges csapatot, melynek vezetője és egy kiemelkedő tagja életébe nyerünk betekintést a múlt és a jelen eseményein keresztül. Jeff Bridges (Bill Django) profi volt, az is marad. Ugyanolyan könnyen alakít fiatal, lelkes, nyitott katonát mint kiégett, megalázott embert. Az a jedi kézikönyv (vagy inkább képeskönyv), amit Bill írt nagyon kemény! Clooney-ból (Lyn Cassady) tökkelütöttet csináltak, amit nagyon jól visel. Végre nem sármos férfit alakít! Jó színész ő, csak kicsit unalmas volt mindig ugyanolyan szerepkörben. Na, hát itt nem elegáns, nem szellemes, nem vonzó.

Az a jó ebben a filmben, hogy nem akar semmiféle ezo cuccot lenyomni a néző torkán, egyszerűen csak jelzi: lehet, hogy vannak esetleg nem kézzelfogható dolgok a világon, de ezt is sok humorral teszi, így nagyon élvezetes. Egyes jelenetek nagyon komolyak, de a film egésze mégsem veszi komolyan magát, számtalan részlet van benne, amiből ez kiderül.

Az alapja – és a könyv – kicsit más, nyilván valós dolgokon alapul (pszichológiai hadviselés), de én – szokás szerint – teljesen eltekintettem ettől és hagytam, hogy hasson rám a humor. Ha azonban nem lenne ez hiteles, teljesen lehúznám az egész filmet.

Minden barátom a Szikrázó Szem technikán nevetett és idézte x ideig. Pedig nem is ez a legjobb. Nagyon sok kidolgozott részlet van, amiért érdemes ezt a filmet megnézni.

„Legyünk minden, amik csak lehetünk!”

Oldal ajánlása emailben

Ezek is érdekelhetnek

Kommentek