Laura – a rögeszme sötét odala

Ditrich:
 
Az egyik legnagyobb film-noir klasszikus. A történet – műfajának megfelelően – egy bűntény, pontosabban gyilkosság körül forog. (Igyekszem úgy írni, hogy ne áruljak el túl sokat, mert a film felénél egy csavarral teljesen irányt vált a sztori.) Elegáns New York-i éttermek, szalonok, ebédlők, hálószobák adják a hátteret.

A macsó – tipikus film-noir – nyomozó McPherson (Dana Andrews) – akinek van egy sármos és romantikus oldala is a sablonos keményfiús kiállás mellett – egy fiatal nő halála ügyében nyomoz. A brutálisan meggyilkolt áldozatot Laura Huntként azonosítják, aki a kifinomult körök felkapott szereplője.

A nyomozás során az ismert író, Waldo Lydecker (Clifton Webb) visszaemlékezésein keresztül ismerjük meg Laura Hunt (Gene Tierney), marketing asszisztensből a társasági életé sztárjává avanzsálódott lány történetét. Waldo elbeszéléséből egy szinte kultikus rajongással körülvett, tehetséges és persze gyönyörű fiatal nő alakja botakozik ki. Laura személye legalább annyira idealizált, mint az egész alakos portré, ami a lány kandallója felett függ. Vajon kinek állhatott az útjában? Szinte mindenki gyanúba keveredik Laura környezetéből, közülük a jellemtelen, negédes szerencsefi Carpenter (egy nagyon fiatal Vincent Price) figurája a legszórakoztatóbb. A központi karakter valójában nem is maga Laura, hanem az őt mániákusan imádó és teljesen birtokolni akaró Waldo Lydecker. Ő indítja el Laura karrierjét, később pedig egy nem teljesen egyértelmű mentor/szerető szerepet tölt majd be a lány életében.

A Laura a személyi kultusz, a féltékenység és a végzetes rögeszme izgalmas keveréke. A teljesen váratlan fordulatot nagyon jól időzítették, azóta is csak kevés filmben működött ilyen jól egy csavar.

Figyelem, a film végkifejlete következik!
Waldo Lydecker a filmtörténelem egyik legjobb gonosza. Rendkívül intelligens, kulturált és rendíthetetlenül higgadt. Az úriember külső mögött azoban egy monomániás beteg ember rejtőzik, aki hidegvérrel képes ölni, ha arról van szó.

Laura szép. Laura jó. Laura okos, higgadt és rátermett. De ezeken kívül még rendelkezik egy tulajdonsággal: halott. Gyönyörű nő, akibe csupán egy portré alapján bele lehet zúgni. A kölyökképű McPherson nyomozó (Dana Andrews) meg is teszi. Ennek meg is lesz az eredménye. De ez csak az egyik romantikus szál, ami Laurával kapcsolatos, tekintve, hogy majdnem mindenki szerelmes belé.

A történetváz nagyon érdekes, kifejezetten jól vannak összekuszálva, de inkább összezavarva a szálak. Néhány szereplő viselkedése nem olyan feltűnően, de észrevehetően nem logikus, aztán kiderül a végén, hogy de. Ez egy nagyon jó kis film egy olyan hangulattal, amihez semmi közünk, ennek ellenére harmonikusnak érezzük. A Laurát alakító Gene Tierney meglehetősen hiteles, ma is frissnek, valódinak tűnik a játéka. Egy öntudatos, okos nőt játszik, aki tehetséges és sikeres a munkájában, ugyanakkor rendkívüli bájával és kedvességével hódítja meg az embereket. Vannak merevebb alakítások is a filmben, amelyek ma talán kissé mesterkéltnek tűnnek – lsd. Waldo Lydecker (Clifton Webb), Shelby Carpenter (Vincent Price) – bár feltehetően ennyire eltért a 40-es évek előadásmódja a mai filmekéhez képest.

Elég komoly mondanivalója van egyébként. Romantikus történet, de a karaktereket a valós élet ihlette és valós párkapcsolati problémákat mutatnak be. Hollywood azért odateszi magát és átcsillog a fekete-fehér köntösön.

A zene már kissé édelgősnek tűnik így filmen, de rendkívüli módon passzol a főszereplőnő lakásának berendezéséhez.