Sex, Lies, and Videotape (1989, R: Steven Soderbergh)
Ditrich:
A Szex, hazugság, videó volt Steven Soderbergh első rendezése, ami egyben meg is hozta az átütő sikert: rögtön megnyerte vele az 1989-es Arany Pálmát és lökést adott a ’90-es évek amerikai független film fellendülésének.
Ann Bishop Mullany egy szexuálisan gátlásos háziasszony, aki boldogtalan házasságban él Johnnal (Peter Gallagher), aki Ann húgával, Cynthiaval (Laura San Giacomo) csalja feleségét. Graham Dalton (James Spader), John volt egyetemi évfolyamtársa sok évnyi távollét után tér vissza a városba; felbukkanásának következményei lesznek.
Ann visszafojtott szexualitása nagy részben a húgától való elidegenülésének megnyilvánulása; túlságosan harsánynak és közönségesnek talája Cynthiát, ezért tudatosan arra törekszik, hogy minél jobban elhatárolódjon Cynthia viselkedésétől.
Graham a történet kulcsfigurája, aki elindítja Ann fejlődését, majd közvetetten John és Cynthia életére is hatással lesz. Saját bevallása szerint impotens, de az utalásokból kiderül, hogy ez nem mindig volt így. Szexuális élet hiányában abban éli ki magát, hogy interjúkat vesz videóra nőkkel, akik őszintén beszélnek szexuális tapasztalataikról. Graham nem konvencionális hobbiját betegesnek tartják a többiek, kezdetben Ann is, pedig Graham ezzel nem okoz fájdalmat másoknak, ellentétben Johnnal és Cynthiaval, akik mind a ketten ugyanazzal az emberrel viselkednek tisztességtelen módon, de távolabbról nézve házasságtörésük mégis elfogadottabb (a társadalom által).
Lassú film, de ez így van jól. Nincsenek váratlan, hirtelen fordulatok; a történet inkább Annre és Grahamre fókuszál. Előbbi egy nagyon jól megírt “fejlődő” karakter; Graham magának való és kicsit különös figura, de így is sokkal szerethetőbb, mint John vagy Cynthia, a két átlagember, akik felületesen sodródnak az élettel.
Soderbergh remek érzéssel választotta ki a színészeket: Andie MacDowell talán élete legjobb alakítását nyújtja, Peter Gallagher feje alapból illik a szaralak karakteréhez, James Spadert nem tartom nagy színésznek, de itt jól hozza a kissé zavart Grahamet, Laura San Giacomo pedig – ahogyan egy évvel később a Micsoda nőben – teljesen hiteles a feltehetően nimfomániás Cynthia szerepében.
Külön említést érdemel a zene: Cliff Martinez minimalista ambient aláfestése nagyon jól illik a film lassú tempójához és remekül kihangsúlyozza a drámai pillanatokat.
Monro:
Ez a néhány szereplős film lassú és izgalmas egyszerre. Három ember átlagosan él (Ann, John, Cynthia). Az első kettő egymással, a harmadik pedig egyedül, de szexuális kapcsolatot tartva fent az másodikkal – az első egyébként a nővére. Egyszer felbukkan a második – a férj – múltbéli barátja, Graham (James Spader), aki saját, régóta húzódó problémáját szeretné orvosolni a városba való visszatérésével. Ez a szőke, érzékeny fiatal férfi minden szereplő életében gyökeres változást idéz majd elő, még a sajátjában is. Mondjuk ez utóbbira nincs felkészülve. Röviddel megjelenése után nagyon nyílt beszélgetéseket provokál, de csak azokkal, akik nyitottak rá. Egészen máshogy viselkedik, mint a többiek. Szinte kívülállóként, szemlélőként kérdez. Lassan, de biztosan folyik bele mások életébe.
Graham karaktere nagyon kemény! Van az arcában valami szokatlan, valami szép és egyszerre rút, kissé visszataszító (szubjektív). Egyénisége, őszinte nyíltsága azonban bizalmat ébreszt az emberekben. A lelkibeteg férfi érdekes dolgot művel régóta, amit itt is folytat. Beszélget különböző nőkkel azok szexuális életéről és videóra rögzíti azt. Érdekes, hogy itt nem keresi a lehetőséget ennek folytatására, egyszerűen csak hagyja magát sodorni (Cynthia keresi fel váratlanul, ő pedig él a lehetőséggel). Meghallgatja, kicsit fel is szabadítja a nőket és közben nagyon közel kerül hozzájuk. Mutat valami igazán érdekeset: egy őszintébb életet, ahol nincs titok és szégyen sincs.
A másik főszereplő: Ann, a feleség. Az őt alakító Andie McDowell azok közé tartozik, akik csak ritkán meggyőzőek számomra. Általában kifejezetten unalmas karaktereket hoz. Ezt a szerepet azonban úgy játssza, mintha az ő valós karakterére írták volna – persze fogalmam sincs, hogy milyen ember valójában, de teljesen ilyennek tűnik. Kimért, nyugodt és elégedett fiatal nő, aki kiegyensúlyozottan él, pszichológushoz jár ugyan, de az inkább eseménytelen életének kivetülése. Az a személyiségfejlődés – vagy változás -, amely az ő életében bekövetkezik, itt kézzelfogható. Ann valóban átértékel, dönt és cselekszik. És hiteles! A legjobb szerintem az első mélyebb beszélgetés során az étteremben (Ann és Graham)!
A Cynthiát, Ann húgát alakító színésznőt (Laura San Giacomo) csak egy szerepben láttam ezen kívül. Itt tökéletesen hihető karakter. Könnyedén, lazán játssza a testvérével versengő, kihívó, kissé közönséges szeretőt.
Érdekes lehet testvérpár szerepére szereplőket keresni. Ők semmilyen szinten nem hasonlítanak egymásra, külsőleg sem, belsőjüket nézve pedig szöges ellentétei egymásnak, legalábbis a film 4/5-öt részében. Kiderül, hogy a nővér szándékoltan nem akart olyan lenni, mint húga; távol tartotta magát azoktól a viselkedésformáktól, amelyek testvérét jellemezték. Bár később sem válik olyanná, egyszerűen csak felvállal valamit, amit igazán szeretne. Ilyen ez a szerelem.
A Peter Gallagher által hozott fellengzős figura is eltalált. Ő sokszor játszik ilyen ellenszenves alakot, nagyon illik hozzá.
Jó a történet, jó a vége is. A tartalom ellenére nem lett szentimentális ez sem. Érdekes és hihető az egész.
Miért érdemes megnézni: a tökéletesen hihető karakterek, a hihetetlen dialógusok, a nyolcvanas évek hangulata és a tökéletes rendezés miatt.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: