A szeptemberi kiadás – a Vogue magánélete

(The September Issue, 2009, R: R.J. Cutler)
 

Akik még nem tudnák, azoknak gyorsan elhadarom, hogy az Az ördög Pradát visel című nagy sikerű film főkarakterét, Miranda Priestlyt a Vogue legendás(an kibírhatatlan) főszerkesztőjéről, Anna Wintour-ról mintázta a film alapjául szolgáló könyv írója, Lauren Weisberger, aki egykor Wintour asszisztense volt. Az Az ördög Pradát visel hatalmas siker lett, az érdeklődés Wintour iránt pedig még nagyobbra nőtt, mindenki, akit kicsit is érdekel ez a világ kíváncsi volt vajon Wintour valóban ekkora bitch-e az életben. (Akit behatóbban érdekelnek a Wintourral kapcsolatos pletykák, az rengeteg cikket talál erről a neten.)

A film a Vogue 2007 szeptemberi számának keletkezési folyamatát mutatja be. A szeptemberi kiadás mindig a legjelentősebb a lap éves életében, mert, ahogyan az el is hangzik a filmben, a szeptember hónap a divatszakma januárja. A már-már telefonkönyv méretűre felhízlalt 2007 szeptemberi Vogue volt a magazin történetének addigi legvastagabb száma (2012 szeptemberi Vogue azóta megdöntötte ezt a rekordot); ebből a több száz oldalból a hírdetések oldalt tettek ki.

A The September Issue-ból nem derül ki egyértelműen, hogy Anna ‘Nuclear’ Wintour tényleg ennyire elviselhetetlen-e az életben. Végig az volt az érzésem, hogy Wintour visszafogja magát, és a tűzokádó sárkány oldala elnyomásra kerül. Aki balhékra számít, az csalódni fog, mert R.J. Cutlernek nem az volt a célja – és valószínűleg Wintour sem akarta – , hogy botrányfilmet rendezzen.

Cutler visszafogottan és udvariasan kezeli a Wintour jelenséget; nem hallunk durván sértő megjegyzéseket, nem látjuk a papírvékony asszisztensek megalázását, de ez nem is baj, hiszen a világ legfontosabb divatmagazinjának kulisszatitkai ennél sokkat többet tartogatnak. Eljutunk Wintour New York-i lakásába és vidéki házába is, persze csak visszafogottan, sokat nem látunk egyikből sem. Szerencsére, mert nem is ez lényeg, az ő magánszférája engem személy szerint nem is érdekel.

Az lejön, hogy egy kőkemény, a végletekig perfekcionista üzletasszonyról van szó, akit hagynak is kibontakozni.Tom Florio, a Vogue akkori kiadója megjegyzi egy ponton, hogy neki kell kedvesnek lennie kettejük helyett is, Wintour nem azért van ott, hogy bájologjon, és ez igaz is. Wintour teszi is a dolgát. Ellentmondást nem tűrve dobja ki a számból az ötvenezer dolláros John Galliano fotózás képeit, csak mert nem tetszik a végeredmény. Pedig iszonyat jók lettek azok a fotók!

Ám Wintournál még érdekesebb a modellből lett szerkesztő, a szintén angol Grace Coddington személye. Mindketten vérprofik, láthatóan jól kiegészítik egymást: Wintournak el kell adnia a lapot, Coddington pedig a kreatív motor. Vörös hajzuhatagával így hetven körül is egy jelenség a nő, akinek a vérében is divat folyik. Zseniális hozzáértéssel vezényel le egy fotózást – a már említett Galliano fotók is az ő kiváló ízlését dícsérik -, érződik, hogy ő ugyanolyan pótolhatatlan egyéniség a Vogue-nál, mint Wintour.

A szerkesztőségi megbeszéléseken kívül természetesen eljutunk divatfotózásokra, próbákra és divatbemutatókra is, ám ezek a legkevésbé érdekes pillanatai a filmnek. Azért felmerül az emberben a kérdés, hogy például André Leon Talley szerkesztő tulajdonképpen mit is “dolgozik” a lapnál? (Pontosabban dolgozott, mivel azóta otthagyta a Vogue-ot.) Az egyik kedvenc jelenetem a Mario Testinoval folytatott rövid egyeztetés volt. Élvezet volt látni a világhírű divatfotóst ötletelés közben; Testino egy kifinomult ízléssel és remek eszétikai érzékkel megáldott művész.

http://www.youtube.com/watch?v=fl-hKiWm4JI

Mindenesetre egy olyan csillogó-villogó közegbe kapunk minimális bepillantást, ami a legtöbb halandó számára elérhetetlen és elképesztően távoli. Már csak ezárt is megéri megnézni a filmet, hiszen külsős szemmel tényleg lenyűgöző ez a miliő.Ditrich