Magnólia – a bűntudat virága

A Magnólia komolyan igénybe veszi az embert. Pedig nincs fizikai erőszak, durva szexualitás, nem folyik vér. A Magnólia egy három órás dráma, ami ott marad veled napokig, de nyomokban még tovább. A sokszereplős, egymásba fonódó történetekről automatikusan a Rövidre vágva jut eszünkbe; de nagyjából itt véget is érnek a hasonlóságok. Míg a Altmannél végig van egyfajta komikus utánérzése a cselekvésnek, addig a Magnólia a tragédia határát súrolja.

Hétköznapi emberek sorsfordító pár órájának vagyunk részesei egy rendkívül esős napon a San Fernando völgyben. Anderson ezen a vidéken nőtt fel, több filmje is itt játszódik. A környék azonban egyáltalán nem hangsúlyos a Magnóliában, nem sokat látunk belőle, ami kár, hiszen szép vidék.

P.T. Anderson saját bevallása szerint Claudia karaktere született meg először, később az ő személye köré fonta a többieket. Ez érdekes, mert Claudia a legérdektelenebb figura az összeállításban, ehhez még az is hozzájön, hogy Anderson egy jellegtelen színésznőt (Melora Walters) választott ki a szerepre. Claudia kokainista. Drogfüggősége apja bűnére vezethető vissza; molesztálta. Apja bűne tette tönkre az életét, jóllehet még van remény a fiatal Claudia számára. A kokain hófehér mámorából az igazságszerető és jóindulatú zsaru, Jim Kurring (John C. Reilly) jelenthet kiutat, akivel nem véletlenül – mert olyan nincs – hozta össze a sors. Kár, hogy Anderson ugyanolyan rendes fickó karaktert írt Reillynak, mint előző filmjében, a A szerencse zsoldosaiban. A perverz apa, a kvízműsorvezető Jimmy Gator (Philip Baker Hall) rákos, három hónapja van hátra, bántja, hogy lánya gyűlöli, bűnbocsánatot szeretne halála előtt; Claudia taszít. Vannak bűnök, amikre nincs bocsánat.

Jimmy Gator showjának producere, Earl Partridge (Jason Robards) szintén rákban szenved, az öregember hosszú szenvedése a végéhez közeledik. Earl a halál árnyékában szintén átvilágítja bűnös múltját is bizony ott is van mit megbánni. Magára hagyta fiát, amikor az gyerekként ápolta beteg édesanyját. Nagyon jó, amikor Earl ápolója, Phil Parma (egy akkor még valamivel vékonyabb Philip Seymour Hoffmann) pornó újságokat rendel; arra számítunk, hogy el akarja ütni az idejét, de valójában Frank számát akarja kideríteni a hirdetésekből.

Earl fia, az extrém férfisoviniszta Frank T.J. Mackey (Tom Cruise), aki abból él, hogy előadásokat tart. Mackey az egyik legellenszenvesebb és legvisszataszítóbb karakter, akit valaha megírtak. Frank egy önimádó seggfej, egy nyilvánvalóan beteg ember, akinek vannak megdöbbentően gyerekes pillanatai is. Ez az arrogáns hozzáállás az élethez és az emberekhez nyilván visszavezethető az apjára, de ez még nem magyarázza meg, hogy akkor miért pont a nők ellen fordul ez a gyűlölet. Tom Cruise élete talán legjobb alakítását hozza, lubickol Frank szerepében. Amikor az interjú alatt elkezd nőni a feszültség Frankben a kényes kérdések miatt, a dühnek minden fokozatát végig követhetjük Cruise arcán; egy igazán nagy színészt látunk itt.

Earl felesége, Linda (Julianne Moore) a család ügyvédjének gyónja meg bűnét: csak a pénzért ment feleségül Earlhöz, de most jött rá, hogy útközben beleszeretett férjébe. Linda szenved ettől a felfedezéstől, de tehetetlen, férje haldoklik, késő bánat. Julianne Moore most is nagyot alakít, mint mindig; Linda tényleg szenved a bűntudattól, a tehetetlenségtől, hogy már késő pedig méh jobban. Moore egyike azon kevés színészeknek, akik nagyon intenzíven tudják kifejezni az érzelmeket.

Az apa-gyerek viszony duplán is visszaköszön a Magnóliában. Mindkét elfuserált kapcsolatot a halál oldja fel, noha a sérülés és a fájdalom megmarad a fiatalokban.

Ahogyan John C. Reilly úgy William H. Macy is egy már látott figurát alakít; az elveszett és béna, a volt csodagyerekből lett lúzer kisembert. Hasonlóan szerencsétlen volt az autókereskedő Jerry Lundegaard is a Fargoban. Ez a karakterismétlés az egyik gyenge pontja a Magnóliának.

Ebben az esős mikrokozmoszban az emberek nem a boldogságot keresik, mert arra esélyük nincs jelenlegi élethelyzetükben. Megpróbálnak megküzdeni a saját vagy a mások által elkövetett bűnök következményeivel. A zuhogó eső alatt érik el az emberek a elkeseredésük csúcspontját; az időjárás a lelkiviláguk tükröződése.

Megbocsáthatóak-e az életünk során elkövetett bűnök? Paul Thomas Anderson életművében visszatérő motívum a bűn motívmuma. Mindenki követ el kisebb-nagyobb bűnöket – Anderson karakterei nagyobbakat, nagyokat – hiszen emberek vagyunk. Jobb később, mint soha a lelkiismeret-furdalás, a bűnbánat? Vagy eleve önzetlenebbül kellene élnünk? A Magnólia válaszol ezekre a kérdésekre – ha úgy akarjuk. Mindig hálás vagyok, ha egy film felvállalja, hogy a válaszokat, aztán már csak a nézőn múlik, hogy mihez kezd velük. Az ég békákat küld, ami akár mennyei jelzés lehet, hogy valami nagyon nincs rendben idelent.

Anderson a legjobbat hozza ki színészeiből, a lenyűgöző alakítások magasabb szintre emelik ezt a drámát.

Felejthetetlen élmény a Magnólia, pedig megvannak a maga hibái: túlságosan hosszú és a legtöbb szál lezáratlan marad. Ez a film megerősítette Paul Thomas Anderson pozícióját, mint korunk egyik legizgalmasabb amerikai rendezője.