(Seven Psychopaths, 2012, R: Martin McDonagh)
Monro:
Ez egy nagyon jó film. Vannak benne sablonos dolgok, de sok az ötlet, a hosszú, jó dialógus és elég fordulatos a forgatókönyv. Érdekes a zene és helyszínválasztás is.
A kiemelkedően tehetséges Woody Harrelson (Charlie Costello) mindig mindent jól játszik, legyen egy film bármily rossz is, Harrelson jó benne. Egyébként elég ritkán látni őt nem pozitív szerepben; persze itt is megmutatják a jó oldalát, hiszen nemcsak a saját, hanem mások elrabolt, bezárt kutyáit sem hagyja figyelmen kívül. Végre kicsit a külsején is alakítottak: azok a gyűrűk, de az összes ékszere nagyon kemény!
Sam Rockwell (Billy) – mint mindig – itt is nagyon jó, de néha egy kicsit túlripacskodja a szerepet. Colin Farrell arca pedig megint ugyanaz, mint a Brugge-ben (Erőszakik), de ez nem baj, mert ide is tökéletesen passzol. Kettőjük kapcsolata nagyon érdekes. Billy felnéz Martyra, ő meg azt sem hiszi el, hogy Billynek van barátnője!
Az összes főszereplő karaktere jól kitalált, jól előadott. A legtökéletesebb azonban Christopher Walken (Hans). Olyan higgadt, rendes pszichopata ő. Nem is kell idegeskedni!
A mellékszereplők is nagyon jók. Tom Waits-et (Zachariah) ismerjük, ugyanaz, aki szokott lenni és ide pont ez kellett. Gabourney Sidibe-t (Sharice) ismeretlen volt számomra, de most megjegyzem a nevét. A különleges arcú Olga Kurylenko (Angela) most megmutatta képességeit is. Én még nem láttam jól játszani eddig, de itt teljesen természetesen tolja a neki való szerepet. Átmegy komikába, tökéletes választás volt!
Csak a Marty feleségét, Kaya-t alakító (Abbie Cornis) alakítása unalmas, nem meggyőző. Nála kicsit azt lehet érezni, azért kellett betenni a filmbe, hogy legyen egy szőke nő is.
Ugyan ezen kívül több klisé is van, mégis, azokat mind a helyén érzem. Rajta kívül tehát mindenki elképesztően jól játszik. Játszik, igen. Valódi komolyság sehol nincs, kivéve a legvégét – meg a kórházas részek Myraval (Linda Bright Clay). Vannak elég komoly jelenetek, de emellett tele van humorral, mégis, amikor már egészen a végén járunk valami megváltozik, átbillen. Ettől lett számomra valóban maradandó élmény.
Azért elég érdekes, hogy kiket szedtek össze pszichopata szerepre. Walken Az álmosvölgy legendájában alakított lovag óta számomra pszichopata volt. De már egészen korán, az 1978-ban készült Szarvasvadászban is elég kemény, mondjuk ezzel az arccal könnyű annak látszani. Sam Rockwellt sem kell nagyon magyaráznom. Még a Moon-ban is, ahol az elején eszméletlen jól hozta a komoly csávót, később kattantat alakít. Ő ilyen, kész. De ott van még Tom Waits (Zach) és Woody Harrelson is…
Abszolút kedvenc jeleneteim: természetesen a beszélgetés az autóban, amikor mennek a sivatagba, a sivatagi beszélgetés a tűz körül, Charlie összeomlása és rádöbbenése Billy házában, Billy és Angela kettőse a villában.
Ditrich:
Kisebb klisével indul a A Hét pszichopata és a si-cu: két bérgyilkos coolnak gondolt beszélgetést folytat… Túl erős a Tarantino utánérzés. Csak aztán történik valami váratlan. Kezdetnek mégsem rossz.
Az alkoholista Marty (Colin Farrell – akinek nyilván nem okozott gondot piásat alakítani) forgatókönyvet próbál írni hét pszichopatáról. Nem rossz ötlet. Sőt, kifejezetten jó. Eredeti. Barátja, a lökött Billy (Sam Rockwell) abból él, hogy kutyákat rabolnak el üzlettársával, Hanssal (Christopher Walken), majd felveszik a jutalmat, amikor visszaszolgáltatják az ebeket a mit sem sejtő gazdiknak. Egy nap rossz ember kutyáját tulajdonítják el, a gengszterfőnök Charles Costello (Woody Harrelson) si-cuját; a brutális gazdi pedig fenemód ragaszkodik ölebéhez, nem véletlenül vanráírva a kis Bonny nyakörvére, hogy „Return to Charles Costello or you will fucking die”.
Sam Rockwellnek nagyon fekszenek a hibbant, különc figurák; Billy életre keltése nem lehetett több rutinfeladatnál számára, bár sokszor a túljátszás határát súrolja. Farrell végig ugyanazzal a riadt/felhúzott szemöldök arckifejezéssel játszik, akkor is, amikor életveszélyben van és akkor is, amikor a tetőteraszon ülnek Billyvel és lazítanak. Mentségére szolgál, hogy Marty egy kidolgozatlan, semmilyen karakter, akivel nem is nagyon lehet mit kezdeni. Ja, és a sivatag közepén, másnaposan is tökéletesre van zselézve a frizurája.
Én nagyon bírom Woody Harrelsont. Van kisugárzása, jelenléte és piszok jó színész. Egyszerűen bármit el tud játszani. Eleve eszelős a tekintete, ami kapóra jön, ha egy erőszakos gengszter megformálása a feladat. Harrelson zsigerből hozza Costello figuráját, aki egyszerre kegyetlen és kedvelhető; ezt a kettősséget csakis egy nagyszerű színész képes kihozni egy karakterből, főleg, hogy ha az egy könyörtelen alvilági vezér. A folyton-beragadó-pisztoly poén azonban inkább kínos, mint jópofa.
Martin McDonagh egyelőre még nem írt erős és kulcsfontosságú női karaktereket filmre; itt is csak két nagyon kicsi mellékszerepet kapott Abbie Cornish és Olga Kurylenko, cserébemind a kettő annál viccesebb. Szerintem Kaya karaktere egyetlen nagy és ütős poénraépül, amit Billy szüntelen élcelődése vezet fel, hogy végül a temetősszekvenciában szétlövesse Kayát.
Esztétikailag rendben van a
Hét pszichopata; külön említést érdemel Ben Davis operatőr (
Torta, Csillagpor) munkája; élénk színekkel tárja elénk a történetet, még jobban kihangsúlyozza a Los Angeles-i napsütést, minden képkocka fényesebb a szokásosnál. Az enteriőrök kiegészítői, a párnák, plédek is színpompásak, mindez feldobja az amúgy meglehetősen véres film hangulatát. A kaktuszos sivatag pedig régen volt ennyire hangulatos.
A film másik hibája a hossza; másfél óra bőven elég lett volna, nem hiányzik az a plusz negyed óra. Hans és feleségének a mellékszálát kicsit erőltetettnek éreztem, hiába részei az alapötletnek, jól ellett volna a történetvezetés nélkülük is. A másik a rocker Tom Waits beugrója, mint pszichopata, ami viccesnek ígérkezik, de végül semmi nem lesz belőle.
A Hét pszichopata és asi-cu alapvetően egy elég vagány, sokszor vicces és viszonylag szórakoztató film, ráadásul vannak eredeti elemei is, és ez igen ritka manapság. De semmi több, mert amúgy felszínes, a középszerűnél csak kicsivel jobb. Mindenesetre nekem sokkal jobban bejött, mint McDonagh előző filmje, a már kultikusnak számító Erőszakik.
Mi tudjuk, nem volt véletlen, hogy benéztél ide.(:
Meg kell néznem! Nem hiszek a véletlenekben, de ma döbbentem rá, hogy az egyik kedvenc élő drámaíróm és az In Burges rendezője ugyanaz a személy, s ezek után benézek ide, és lám, épp egy másik filmjéről írtok :)Üdv,Garbo