(Magic in the Moonlight, 2014, R: Woody Allen)
Nem szoktunk friss mozifilmekről írni, de most kivételt teszünk, egyrészt, mert Woody Allen filmről van szó, másrészt alulírottból elég heves érzelmeket váltott ki a mű.
Már közhelynek számít, hogy az utóbbi években Allen szigorúan betartja a jó film-rosszabb film-jó film-rosszabb film ütemet. A tavalyi remek Blue Jasmine után így várható volt, hogy idén egy (sokkal) gyengébb alkotást kapunk Woody Allentől. Az, hogy gyenge nem kifejezés. A Káprázatos holdvilág pocsék lett. Nehéz ezt így leírni, hiszen Woody Allen filmről van szó, pedig igaz. Két éve, amikor kijött a Rómának szeretettel azt hittem, hogy ennél nem nagyon van lejjebb. És lám, mégis.
A húszas években járunk. Stanley (Colin Firth) sikeres bűvész Londonban, de annak ellenére, hogy trükkökből él nem hisz a varázslatban, csakis a racionális tudományt fogadja el. Barátja (a mindig kitűnő Simon McBurney) unszolására Dél-Franciaországba utazik, hogy közelről is megfigyeljen egy állítólag médiumi képességekkel bíró lányt, Sophie-t (Emma Stone). Felmerül a gyanú, hogy paranormális képességeivel próbál meg pénzt kihúzni egy gazdag amerikai családból. Stanley felettébb szkeptikusan áll a csinos(nak mondott) lány tudományához, de ahogyan egy komédiában az lenni szokott a dolgok hirtelen változnak…
A Káprázatos holdvilág könnyed és vicces akar lenni, de ehelyett teátrális és unalmas. A cselekmény béna, nincs itt semmi káprázat; a karakterek zavaróak és a poénok sem ütnek. Allen egyértelműen nincs formában. Stone és Firth nagyon rossz párosításnak bizonyultak; lehet, hogy a hatalmas korkülönbség (Firth 28 évvel idősebb) az oka, de még az sem lenne akora baj, ha legalább egy fikarcnyi szikra lenne közöttük, de nincs. Firth néha már hisztérikusan játszik, lásd lerobbant autós jelenet. Stone kétpercenként megáll és felkiált, hogy rezgéseket érez, ami már a második alkalom után nagyon idegesítő és ez így megy végig. (Spoiler következik, de senkit nem fog meglepni.) Ettől a filmtől még az is kitelik, hogy egy angol bűvész sajtótájékoztatót tartson Franciaországban, hogy az ő vizsgálatai szerint az amerikai lány nem csaló… Ez a jelenet volt a mélypont, érthetetlen erre miért volt szükség, papíron sem lehetett több értelme, mint a vásznon. A film talán egyetlen pozitívuma a kisebb fordulat, noha Allen abból sem hozza ki a legtöbbet, nem nyújtja el eléggé, noha lehetőség lett volna egy szinttel feljebb vinni a rejtély vagy nem dolgot.
Emma Stone amilyen ígéretesnek tűnt a Könnyű nőcské-ben és A segítség-ben, annyira visszataszító itt. Érthetetlen hova tűnt a színésznő sármos oldala; itt kifejezetten közönséges, durva mozdulatai nem illenek az elegáns környezetbe, nehéz megérteni, hogy Brice (Hamish Linklater) mit eszik ezen az ordenáré lányon. Colin Firth sem tud mit kezdeni a szereppel, játéka abban merül ki, hogy idegesítően hadonászik és túljátssza az amúgy sem szerethető karaktert. Úgy tűnik hiba volt Allentől aktuális múzsájának választani Stone-t, reméljük jövőre jobban fog teljesíteni Joaquin Phoenix odalán.
Amikor körülbelül a film felénél Stanley lesz egy heuréka pillanata és önfeledten felkapja a lányt szinte fájdalom tovább nézni a filmet, annyira kínos. Colin Firth rutinból játszik, nem képes szellemmel megtölteni az amúgy is egydimenziós karaktert, de az már nem az ő hibája, hogy kidolgozatlan a figura. Egyszer szívesen megkérdezném egy – bármelyik – legendás színésztől, hogy már a forgatókönyv elolvasásakor tudta-e, hogy lapos a szerep, de szeretett volna együtt dolgozni az adott rendezővel, vagy igazából utólag jött rá, hogy ezt nem kellett volna? Colin Firthnek szívesen feltenném a kérdést. Az ő szintjén itt csak Woody Allen személye lehetett a motiváció.
Azt hiszem határozottan kijelenthetem, hogy a Káprázatos holdvilág Woody Allen legrosszabb filmje. Kíváncsian várom a jövő évi Woody Allen projektet, amiben sajnos (?) újra Emma Stone lesz az egyik főszereplő, de a sztori nem tűnik rossznak.
Ditrich
