DITRICH MONRO

Llewyn Davis világa – mese a céltalanságról

(Inside Llewyn Davis, 2013, R.: Ethan Coen és Joel Coen)

maxresdefaultPussycat a metrón

Greenwich Village, 1961 januárja. Egy feltörekvő és szó szerint csóró folkzenész, Llewyn Davis mindennapjaiba csöppenünk. Még a Bob Dylan korszak előtt járunk, a folkzene egyelőre csak egy nagyon szűk bohém réteget vonz, a producerek nem látnak pénzt a műfajban.

Llewyn régen egy duó egyik fele volt, de a társa leugrott a George Washington hídró. Jellemző módon ebből kisebb poént is gyártanak Coenék, amikor John Goodman által alakított heroinista zenész megjegyzi, hogy az emberek inkább a Brooklyn Bridge-ről szoktak leugrani.

Llewyn világát sok epizódszereplő népesíti be, akikkel kölcsönösen járnak ki-be egymás életéből. Itt van a mérges Jean (Carey Mulligan), akit feltehetőleg Llewyn ejtett teherbe. Bejön még a képbe Jean barátja is, a szintén zenész Jim (Justin Timberlake), akivel egy nagyon vicces dalt vesznek fel közösen egy stúdióban. John Goodmannek ugyanazt a lökött, kicsit gonosz figurát írták Coenék, mint a többi filmjükben, csak itt rendkívül idegesítő sokadjára ugyanazt látni, de szerencsére elég hamar kikerül a képből.

Oscar Isaac igazi telitalálat az antihős szerepében. Szomorú kutyatekintete és cinikus arcmimikája tökéletesen átadja Llewyn hozzáállását az élethez. Napról napra, szófáról szófára sodródik és fogalma sincs mi lesz holnap. Céltalan és felelőtlen bohém, aki nem is túlzottan szimpatikus karakter. Nem rosszindulatú alak, viszont bármelyik pillanatban képes lerázni magáról a felelősséget. Miután kiderül, hogy rossz macskát vitt vissza Gorfeinéknek magával viszi a gazdátlan jószágot, ám később simán magára hagyja az autóban az út szélén. (Itt majdnem abbahagytam a filmet, annyira megharagudtam Llewynre.)

Két macskás mellékszál van; az előbb említett a tragikus, a másik pozitív. Gorfeinék kalandor kandúrja végül hazatál New York túlsó feléről (!), ráadásul Ulyssesnek hívják! Akár párhuzamot is lehet vonni a szabadságra vágyó kisállatok és Llewyn életfelfogása között.

Hasonló szimbolikával az apa-fiú találkozásnál is játszanak Coenék. Llewyn éppen egy dalt játszik leépült apjának, amikor észreveszi, hogy az öreg magára piszkított. Ha igazán cinikusak akarunk lenni, ráhúzhatjuk a jelenetet tragikumát Llewyn nem létező zenészi karrierjére.

Alapvetően nyomasztó történet, mert a céltalanság és a reménytelenség lehangoló. Remény pedig nincs, Llewyn nem elég tehetséges, hogy befusson, ráadásul túlságosan önérzetes is. A chicagói producer felajánlja neki, hogy csatlakozhat egy újonnan alakuló trióhoz, de Llewyn elutasítja, mert ő bizony nem lesz másodhegedűs. Vagy mindent vagy semmit.

A Llewyn Davis világa nem egy tipikus Coen alkotás és csináltak sokkal, sokkal jobb filmeket is, de azért hozza a fivérek erős átlagát, ami azért nem rossz. Nem rossz, de felületes, se nem vicces, se nem trgaikus, olyan középszerű. Nem érint meg Llewyn története, a film végén teljesen mindegynek éreztem, hogy akkor most hogyan tovább, egy percig nem maradt velem a karakter. Csak a két macska.

 Ditrich

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!