Bikanyak – izomkolosszus a tesztoszteron pokolban

Ditrich:

(Rundskop, 2011, R.: Michaël R. Roskam)

Az egyik legdurvább személyes tragédia, ami valaha láttam filmen. Egy kegyetlenül brutális bűntény, aminek következményeit talán lehetetlen feladat valaha teljesen feldolgozni, majd továbblépni.

Jacky Vanmarsenille (Matthias Schoenaerts) szüleivel és testvérével együtt egy marhatenyészetet vezet Flandriában, de közel a vallon régióhoz. A jószágokat illegális hormonokkal nyomják tele, hogy gyorsabban és jobban nőjenek. Jackynek van egy titka: tesztoszteron függő, a teheneknek szánt hormonokat magába is fecskendezi. Amikor később megtudjuk miért, elszáll az agyunk. Jacky hormonkereskedők piszkos üzelteibe keveredik és a fiú sorsa eljut arra a pontra, hogy elkerülhetetlen egy destruktív lépés.

Roskam hópehelyszerűen építi fel a konfliktusokat. Ott van Jacky borzasztóan mély személyes küzdelme, aztán a nézeteltérések a testvérével, helyi, ami átmegy helyi, kisvárosi szintre, ami végül a vallon-flamand nemzeti viszályig tágul.

Matthias Schoenaerts teljesen átlényegül a tragikus antihőssé. Eleve adott a fizikuma, de ráadásul magára pakolt nem tudom hány kiló izmot a szerep kedvéért és így tényleg úgy néz ki, mint egy emberbőrbe gyömöszölt bika. Schoenaerts ki is használja hatalmas testét; nehézkesen jár-kel a gazdaságban, bika módjára döfköd a nyakával, ha harcolni kell, máskor meg olyan elesett, mint egy tinédzser, mint amikor Lucia (Jeanne Dandoy) közelébe kerül a parfümériában. Minden mozdulatában, rezdülésében benne van Jacky szenvedése. Ugyanígy elmond mindent a tekintetével: látjuk a szemében a világtól való hideg távolságtartást és a teljes lemondást.

Alapvetően Schoenaerts miatt érdemes megnézni a Bikanyakat, mert a cselekményszövéssel azért vannak gondok. Sokszor ugrál a történet, mintha Roskam nem tudta volna eldönteni, hogy most krimit írjon vagy egy kemény drámát, némi thriller beütéssel. A kettő együtt viszont nem működik. Jacky története önmagában simán elég lenne egy teljes filmre, ami kizárólag az ő karakterére fókuszál. A hormonmaffiás történet is van annyira érdekes, hogy egy kifejezetten izgalmas, önálló krimivé válhatott volna. Így meg kapunk egy érdektelen, izgalmaktól mentes nyomozást. A két, kicsit komikusnak szánt vallon autószerelő pedig nem illenek a film sötét hangulatához. Kár értük, mert abban a nem létező krimiben jól működtek volna. Aztán ott van Jacky gyerekkori barátjának, Diederiknek (Jeroen Perceval) a szála, ami csak lóg a levegőben. Visszatérő téma, hogy Diederik meleg, ám ez nem vezet konfliktushoz, de akkor meg minek hangsúlyozták ki ennyire?

A végkifejlet megrázó, de az események ok-okozati összefüggésében következetes, mert egyszerűen nincs más lehetőség. Ebből a körforgásból nincs menekvés.