Juno – tökös terhes tini

Bevallom őszintén, sokáig nem szerettem Ellen Page-et. Először más filmekben láttam és semmi szimpatikusat nem találtam a személyiségében, de a Junoval megváltozott a véleményem; most már kifejezetten ügyesnek tartom. A Juno ugyanis, a remek forgatókönyv ellenére, nem működne ilyen jól Ellen Page nélkül.

Ha nagyon leegyszerűsítjük a sztorit, egy rövid mondatban össze lehetne foglalni: tinilány teherbe esik. Juno MacGuff egy tökös, magabiztos és sármos 16 éves tinédzser. Már szüzessége elvesztésekor (ezt az amúgy népszerű és agyontárgyalt fimes témát szerencsére békén hagyja a forgatókönyv) teherbe esik a sulitársától, a félszeg atléta Paulie Bleekertől (Michael Cera). A történet akörül forog, hogy ez a zöldfülű kis csaj mihez kezd ezzel a bonyodalommal.

Azt várnánk, hogy a film az iskolatársak és a tanárok – várhatóan negatív – reakcióira fogja helyezni a hangsúlyt, de okos módon pont ellenkezőleg, a suli teljesen háttérbe szorul, inkább Juno magánéletének alakulását követi nyomon, ősztől nyárig.

Rögtön ütős jelenettel kezd a film, amikor Juno a sarki traffikban megveszi a harmadik terhességi tesztet és az eladó végig cikizi – mekkora ötlet! Juno első – az ő helyzetében kézenfekvő – gondolata az abortusz. El is megy a helyi klinikára, de végül meggondolja magát. (Ez nem spoiler, mert a film plakátján eléggé szembeötlő a dolog.) Szóval úgy dönt kihordja a kis Bleekert, viszont nem tartja meg, hanem átengedi adoptívszülőknek a poronty felnevelését, mert ha már így alakult inkább segít valakin, akinek szüksége van rá.

A hirdetőújságot böngészve akad rá barátnőjével az ideálisnak tűnő szülőjelöltekre. Nagyon jó jelenet a Juno és a házaspár közötti első találkozás. Kiderül, hogy a férj, Mark (Jason Bateman) jó fej, az atommerev feleség, Vanessa (Jennifer Garner – ideális erre a szerepre) pedig nem. Azonnal érezni a házaspár közötti feszültséget. Kis gyöngyszem, amikor Mark és Juno a rock and roll legjobb korszakáról vitáznak:

Mark: ’93. A rock and roll legjobb korszaka.

Juno: Neem, ’77! A punk legjobb időszaka!

Mark: Bolond vagy.

Juno: Nem voltál ott, nem értheted a varázslatot.

Mark: Te még csak nem is éltél!

(Annyira jó Jason Bateman igazi hangja!)

Végig röpködnek a jobbnál jobb dialógusok, sokat ki lehetne így emelni.

Diablo Cody forgatókönyve kiváló ritmusérzékkel vezeti végig Juno terhességét, nincsenek üresjáratok. A karakterábrázolások hitelesek, a helyzetek életszerűek. SPOILER nagyon jó, hogy a kezdetben pozitív karakter, Mark a történet vége felé negatívvá alakul egy váratlan fordulattal. A mellékszereplőgárdát is nagyon eltalálták, mindenki a maximumot nyújtja. J.K. Simmons az a fajta színész, aki mellékszerepekben válik be igazán, ahogyan itt is az apa szerepében puszta jelenlétével képes feldobni egy jelenetet. Michael Cera pedig lehet, hogy nem egy sokoldalú színész, mindenesetre arra született, hogy pont ilyen bizonytalan geekeket játsszon, mint Paulie Bleeker. Érződik, hogy nő írta a forgatókönyvet, mert három erős női karaktert vonultat fel. A főszereplőn kívül ott van még Vanessa és Bren is, akik nagyon különböznek ugyan, de egyformán emlékezetesek és ez nem csak a jól megírt szerepeknek köszönhető, hanem a tökéletes színészi játéknak is.

Nem szeretek anyagiakról beszélni filmekkel kapcsolatban, de érdemes megemlíteni, hogy eleve rendkívül ritka, hogy egy indie film kasszasiker lesz, hát még, hogy át is lépi a bűvös 100 millió dolláros bevételt. Ezt tetőzve (az ex-sztriptíztáncosnő) Diablo Cody Oscar-díjat kapott első forgatókönyvéért, jogosan, hiszen mesteri alkotást tett le az asztalra.

Ditrich 

Ez egy propagandafilm. Abortuszellenes, ami önmagában nem baj. Érvelhet bárki ellene, mellette: magánügye. Itt az örökbeadás az amit reklámoz szerintem.