(Oldeuboi, 2003, R: Chan–wook Park)
Monro:
Ditrich:
2004-ben, a cannes-i filmfesztiválon elnyerte a zsűri nagydíját; abban az évben Tarantino volt a zsűri elnöke, ez sokat elárul a film jellegéről.
Az Oldboy frenetikus imádóinak hadát elnézve szerintem én vagyok kábé az ötödik ember a világon, akinek nem tetszett ez a film. Azon belül pedig kifejezetten taszított az Oldboy. Mivel szinte mindenre van magyarázat evilágon (még a különös fényjelenségekre is), alább kifejtem, hogy miért.
Az egyik legnagyobb ázsiai kultfilm. Az Oldboy rajongói a következőket szokták kiemelni: fantasztikus sztori, izgalmas történetvezetés, ütős végkifejlet. Ha mások fejével próbálnám szemlélni a filmet, akkor valószínűleg egyet tudnék érteni. Az én szememben azonban az Oldboy ezeknek a kvalitásoknak csak a mérsékelt, amolyan koffeinmentes verzióit tudja felmutatni. Az én ízlésemnek édeskevés, amit az Oldboy nyújtani tud.
Az alapszitura Kafka is büszke lenne: Oh Dae-Su-t (Minsik Choi) bezárják egy lepukkant lakásba és fogva tartják ott, nem tudni miért. Egyetlen kapcsolata a külvilággal a televízió, a hírekből értesül felesége haláláról is, ráadásul őt gyanúsítják. Ilyen helyzetben bárki simán megőrülne az első három évben, de Oh Dae Su-t mesterségesen tartják – legalább bizonyos szintig – észnél. Kínjában elkezd listát írni azokról az emberekről, akiket megbántott vagy akiknek fájdalmat okozott és bizony nagyon hosszú lesz az a lista, sok füzetet megtölt. Talán megérdemelten bűnhődik főhősünk? Ez a fogat fogért motívum később (szó szerint) is visszatér, ahogy haladnak előre az események. Oh Dae Su 15 évig senyved ebben a nem mindennapi börtönben – az éveket a kezére tetovált vonalakkal számolja -, majd egy nap váratlanul kiszabadul és ezzel kezdetét veszi a bosszúhadjárat.
Spoilerek következnek.
Oh Dae-Su kitartóan próbál rejtély végére járni, útközben mellészegődik egy szakács lány, Mi-do, aki segít a férfinak összerakni a kirakós játékot. Természetesen nagyon is közel kerülnek egymáshoz, aminek durva következményei lesznek. Kiderül, hogy Lee Woo-jin (Ji-tae Yu) az a bizonyos, nem is olyan titokzatos rosszakaró, aki nem is nagyon rejtőzködik előle, viszonylag hamar meg is találja. Az igazi bonyodalmak csak azután kezdőnek, miután szemtől szembe találja magát a két ellenség. Lee Woo-jin ultimátumot ad Oh Dae-Su-nak: öt napon belül vagy rájön fogvatartásának miértjére vagy megöli Mi-do-t.
Az a bizonyos nagy csattanó nálam nem dobbantott nagyot. A görög drámákra hajazó vérfertőzéses végkifejletig egy olyan emberi sors tragédiáját követhetjük végig, ami totálisan érdektelen, én egy pillanatra sem tudtam szorítani Oh Dae-Su-ért, inkább vártam, hogy legyen már vége ennek a rémálomnak. A végén nyitva hagyott kérdés, hogy akkor most tényleg sikerült-e törölni Oh Dae-Su memóriáját hidegen hagyott, ahogyan az egész történet. Nem kell itt mély filozófiát keresni; az Oldboy mesterkélt, indokolatlanul brutális és feleslegesen van tele erőszakkal (nem olvastam az eredeti mangát, de az állítólag korántsem ennyire véres), ráadásul legalább 20 perccel hosszabb a kelleténél. Minsik Choi kiváló alakítása az Oldboy piros pontja. Nem akarom megint rásütni egy filmre a hatásvadász bélyeget, de közel vagyok hozzá.
A rendkívül nyomasztó sztorihoz ugyanolyan deprimáló képi világ társul. A hatást remekül fokozza a zene is, és itt most nem Vivaldira gondolok.
Idén jön az Oldboy amerikai remake-je, Spike Lee rendezésében, Josh Brolinnal a főszerepben. Nem mondanám, hogy nagyon várnám, ilyen típusú filmre lehet, hogy nem Spike Lee a legjobb választás (David Fincher, hol vagy?), de persze érhetnek még meglepetések.
